D-vitamin – minél több, annál jobb

D-vitamin – nem is vitamin, hanem hormon

A D-vitamin nem vitamin, nincs semmi köze a vitaminokhoz, csupán orvostörténeti okokból nevezzük így. Vitaminoknak nevezzük mindazokat az élettanilag fontos vegyületeket, melyekre szüksége van a szervezetnek, de nem képes előállítani.
A D-vitamint elő tudja állítani a bőrünk a napsugárzás segítségével, majd két lépésben belőle aktiválódik az egyik legősibb szteránvázas hormon (1).
A D-vitamin több mint 200 különböző gén működését szabályozza testünk legkülönbözőbb sejtjeiben, így nehéz találni olyan betegséget, amely nem javulna megfelelő D-vitamin adagolásra, vagy olyan emberi szervet, amely nem szenved, nem károsodik D-vitamin hiány esetén. Hiánya szív- és érrendszeri betegségeket, csontritkulást, az immunrendszer legyengülését, cukorbetegséget, daganatos és vérképzőszervi betegségeket okozhat. Alább csak a legfontosabbakat emelem ki:

D-vitamin – minél több, annál jobbA D-vitamin hatásai

1. A daganatos betegségek előfordulását csökkenti, már jelenlévő daganatos betegségnél növeli a túlélést – pld. vastagbélrák, mellrák, prosztatarák, tüdőrák, stb. (5)
2. Az autoimmun betegségek előfordulását csökkenti, már kialakult autoimmun betegségnél enyhíti a tüneteket – pld. reumás ízületi gyulladás, sclerosis multiplex, gyulladásos bélbetegségek (Crohn-betegség, colitis ulcerosa), pikkelysömör, stb.
3. A csontritkulást megelőzi, kezeli és lehetővé teszi a kalcium felszívódását a vékonybélben (2)
4. A 2-es típusú cukorbetegséget javítja – inzulin termelésének elősegítése, inzulin-rezisztencia csökkentése, gyulladáscsökkentő hatás.
5. Az agyi betegségek kialakulását megelőzi – autizmus, depresszió, skizofrénia, Alzheimer-betegség, demencia, stb (4)
6. A légúti- és emésztőrendszeri fertőzések előfordulását csökkenti – TBC, influenza, egyéb vírusos és baktériumok
okozta betegségek.
7. A sport- és fizikai teljesítményt fokozza – izomtömeg és izomerő növelése, állóképesség gyarapítása, izomfájdalmak csökkentése, stb.
8. A szív- és érrendszeri betegségeket megelőzi – vérnyomáscsökkentés, érelmeszesedés gátlása, vérrögképződés megakadályozása, gyulladáscsökkentő hatás (3).
9. A COVID-19 fertőzés kialakulását megelőzi – a légcsőben antimikrobiális fehérjék (cathelicidin-ek és defensin) termelődését fokozza, amelyek blokkolják a baktériumokat, gombákat, valamint burkolattal rendelkező vírusokat – a COVID-19 is ilyen burokba zárt RNS vírus! (6)
10. A COVID-19 fertőzés súlyosságát mérsékli és javítja a túlélési esélyeket – szabályozza az immunrendszer működését, a tüdőben csökkenti a gyulladáskeltő citokinek szaporoszaporodását és növeli a gyulladáscsökkentő citokinek szintjét is, azaz a citokin vihar ellen dolgozik. (7)

D-vitamin – minél több, annál jobbMiért elengedhetetlen a D-vitamin pótlás?

Két nagy változás történt a magyar (nyugati) emberek életében, amely nélkülözhetetlenné teszi a D-vitamin pótlását.
Egyrészt a magyar lakosság az elmúlt 70-100 évben fokozatosan a városokba költözött és felhagyott a szabadban végzett munkával, gyakorlatilag senki sem dolgozik a földeken, így esélye sincs a napon lenni és előállítani saját magának a mindennapi betevő D-vitaminját.
Másrészt, az elmúlt 20-30 évben a lakosság körében terjed a félelem a napsugárzás állítólagos káros hatásaitól. Nyári időszakban a rádióban és tévében minden órában elmondják, hogy milyen magas az UV sugárzás és senki ne menjen ki a napra 11 és 15 óra között, ha nem akar bőrrákban (melanomában) azonnal meghalni. Sajnos senki sem gondolkodik el, ha ez igaz lenne és valóban ilyen veszélyes a napon lenni, akkor hogyan tudta az emberiség túlélni az elmúlt évezredeket, amikor csak ágyékkötőben vadásztunk vagy később naphosszat műveltük a földeket, kaszáltunk és arattunk.
Így ha el is megy a magyar nyaralni, akkor vagy nem megy ki a napra, vagy vastagon keni magát legalább 50 faktoros napvédővel.

D-vitamin helyzet

Magyarországon Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatócsoportja által 2013-ban tél végén elvégzett első, országos, reprezentatív D-vitamin-szint mérő kutatás alapján a magyarországi népesség 94 %-a – gyakorlatilag mindenki – nem éri el 75 nmol/l-es elfogadható D-vitamin értéket. A teljes felnőtt népesség 71 %-a – 4 magyarból 3-nál – a D-vitamin szint 50 nmol/l alatt volt, ami D-vitamin hiánynak felel meg. Itt jegyzem meg, a saját D-vitamin szintem (ötször mértem az elmúlt években) folyamatosan 200 nmol/l környékén mozog – de én nem is félek a naptól, és rendszeresen szedem a D-vitamint, amikor nincs alkalmam napozni.
A vizsgálatból az is kiderült, hogy a kora tavaszi hónapokban a magyar felnőtt lakosság átlagos D-vitamin-szintje csak 40 nmol/l, ami körülbelül negyede az igazán egészséges értéknek.
Akkor miért is csodálkozunk, hogy ilyen sok a legkülönbözőbb beteg?

Elegendő napi D-vitamin adag – józan ész kontra orvosi ajánlás

A D-vitamin adagolásában sincs meg az egyetértés, mint az élet legfontosabb kérdéseiben sem. A hivatalok, a hatalom és az őket kiszolgáló média, valamiért mindig félretájékoztatja az embereket.
Persze az emberek is hibásak, hogy leszoktak az önálló gondolkodásról, könnyelműen abban bíznak, hogy a politika, az állam vagy az orvoslás, majd gondoskodik róluk és gondolkodik helyettük. Az én személyes tapasztalatom az, hogy a logikus gondolkodás, a józan paraszti ész többet ér bármilyen diplománál vagy a legmagasabb beosztásnál. Visszatérve a D-vitaminhoz – az orvosok és a média riogatják a lakosságot a túladagolás veszélyével, nevetségesen kevés mennyiséget ajánlva a napi bevitelre.
A magyar ajánlás 2.000 NE szedését javasolva, de csak a téli időszakban, kiemelve, hogy 4.000 NE fölötti adag már mérgező. Három ponton is téves ez az ajánlás:
a) „mérgező” felső határ meghatározása 4.000 NE-ben,
b) napi adag elégtelensége,
c) csak a téli kora tavaszi hónapokban javasolják szedését.

Sajnos a fenti orvosi ajánlás sem állja ki a józan paraszti ész próbáját, hiába fogadta el több tucat professzori és doktori diplomával rendelkező ember. Nyáron fürdőruhában történő napozáskor a bőr enyhe pirulását okozó napsugárzás hatására – bőrtípustól függően ez 20-40 perc – közel 25.000 NE D-vitamin képződik a bőrünkben (8).
Ha tovább vagyunk a napon – akár 100.000 NE is képződik egy huzamosabb napozás közben. Ez nagyságrendekkel több, mint az orvosok szerint „mérgező” 4.000 NE. A 70-es, 80-as években az emberek tömegével többször is előfordult, hogy 2-3 órát volt nyáron a strandon a tűző napon, mégis senki sem tapasztalt D-vitamin mérgezést, viszont a jelenleg gyakori betegségek sokkal ritkábban fordultak elő. A helyes napi adagolás beállításához tudnunk kell, hogy mi a megfelelő D-vitamin szint.

1. A szabadban dolgozó emberek D-vitamin szintje 230-250 nmol/l (9).
2. Saját D-vitamin szintem augusztus végén csupán 1-1,5 órás rendszeres „fecskében” történő napon tartózkodás hatására 200 nmol/l szinten van.
3. Néhány betegem D-vitamin szintje már 1 hetes intenzív napozással és barnasággal járó nyaralás hatására a 30-40 nmol/l szintről elérte a 150-200 nmol/l-t.
4. A téli időszakban legalább napi 10.000 NE D-vitamin szedése kell, hogy elérjük a 200 nmol/l körüli normális védő szintet – ez 2 x 10 csepp Vigantolnak felel meg (a tipikus magyar átlagos szintje most csak 20-40 nmol/l körül van). Miért nem csak a téli hónapokban kell pótolni a D-vitamint? A szadai rendeléseken meg szoktam kérni a betegeket, hogy húzzák fel a pólójukat, hogy lássam a hasuk, hátuk bőrszínét – még most augusztusban is, a megforduló lakosok túlnyomó többsége, ugyanolyan fehér, mint télen – csak a kézfejük, alkarjuk, arcuk barnult le – ez kb. a bőrfelület 10-15 %-a. Ha nem megyünk ki a napra délben fürdőruhában, akkor mindegy, hogy kint éppen tél van vagy nyár!Összefoglalva, az egészség és józan ész ajánlása – az év minden napján szedjünk legalább 10.000 NE D-vitamint (2 x 10 csepp Vigantol), kivéve azokat a napokat, amikor legalább 1 órát fürdőruhában töltöttünk a tűző napon 10-15 óra között – amikor nem csak világit, hanem süt is a Nap.
Ezt az ajánlást egyetlen egy „normális” orvos sem fogja megerősíteni, de az orvosok nem is abból élnek, hogy Önök egészségesek – mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti.

A túladagolás képtelensége

Miért is nem lehet túladagolni a D-vitamint? Mert mind a bőrben UVB napfény vagy UVB szolárium hatására szintetizálódott D3-vitamin (kolekalciferol), mind a gyógyszeresen bekerülő táplálékkiegészítő D3-vitamin is nem aktív vegyület – a szervezetben sem jó, sem rossz hatást nem vált ki. Ehhez át kell mennie egy 2-lépcsős aktiválódási folyamaton: először a májban 25-hidroxikolekalciferollá (kalcidiol) alakul át, végül a vesében jön létre a már terápiás hatást kifejtő, valóban aktív 1,25-dihidroxi-kolekalciferol (kalcitriol). Az aktív D-vitamin hormon csak az aktuális szükségleteknek megfelelő mértékben képződik a bevitt D-vitaminból. Lássuk el a szervezetünket megfelelő alapanyaggal – napi 10.000 NE D3-vitaminnal, és bízzunk a bölcsességében, hogy annyi aktív D-vitamin hormont állít majd elő, amelyre az aktuális élethelyzetben éppen szüksége van. Ezért elméletig is ki van zárva, hogy túladagoljuk a D-vitamint.

Összegzésként arra kérek mindenkit, hogy
• naponta szedjen 10.000 NE D-vitamint vagy
• menjen ki a déli órákban legalább 1 órára a napra fürdőruhában naptejek nélkül
• ha fertőző, daganatos vagy autoimmun betegsége van – duplázza meg a napi adagot – szedjen 20.000 NE D-vitamin naponta.

Dr. Dobos Vadim

IRODALOM:

1. Takács István: A D-vitamin anyagcseréje”, Orvosi Hetilap, 2012.
2. Szekeres László, Takács István: D-vitamin- hiány hatása a csontanyag cserére, Orvosi Hetilap, 2012.
3. Jambrik Zoltán, Szabó Boglárka, Merkely Béla: D-vitamin-hiány hatása a cardiovascularis rendszerre.
4. Harms, L. R., Burne, T. H., Eyles, D. W., et al.: Vitamin D and the brain. Best Pract. Res. Clin. Endocrinol. Metab., 2011, 25, 657–669.
5. Horváth Henrik Csaba, Bittner Nóra: D-vitamin-hiány hatása a tumorgenezisre, Orvosi Hetilap, 2012.
6. Grant, W.B.; Lahore, H.; McDonnell, S.L.; Baggerly, C.A.; French, C.B.; Aliano, J.L.; Bhattoa, H.P. Vitamin D Supplementation Could Prevent and Treat Influenza, Coronavirus, and Pneumonia Infections. Preprints 2020, 2020030235.
7. Szendi Gábor: A D-vitaminnal szó szerint megmentheti az életét a koronavírussal szembeni küzdelemben, 2020.
8. Holick, M. F., Chen, T. C., Lu, Z., et al.: Vitamin D and skin physiology: a D-lightful story. J. Bone Miner. Res., 2007, 22 (Suppl. 2), V28–33.
9. Szendi Gábor: Napfényvitamin – Hazugságok, tévhitek és tények, Jaffa, 2012.

Faszén (aktív szén) – az elfeledett csodaszer

A faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.

Szinte végtelen hatásosságát száz éve már az orvostudomány is elismerte, ma agyonhallgatja, sőt nevetségessé teszi azt, aki csak megszólal is ez ügyben.

1813-ban egy Bertrand nevű kémikus nagyközönség előtt bevett 5 gr arzént (1 púpos kávéskanálnyi), ami 150 ember halálához elegendő. Mégsem lett semmi baja.

1831-ben egy másik francia, Touéry (montpellier-i patikus) tartott bemutatót, de ezúttal a Francia Akadémia tudós orvos urai előtt; 1 gr strychinint nyelt le (10-szer többet a halálos dózisnál). Ez a méreg 10 perc alatt végez az emberrel a teljes tébolyig feszített röhögéssel és lélegzetvesztéssel. (A látványtól is örök sokkot lehet kapni.) Az akadémikus urak teljes döbbenetére Touéry teljesen nyugodt maradt és mosolygott a tudományos urakra.

Az ebers-i papirusztól (ie. 1550) Hippokrátészen keresztül, és századok orvosain át használják és javallják.

Faszén (aktív szén) – az elfeledett csodaszer | fitt.cf

A XIX. század végén és a XX. század elején 40 orvosi disszertáció szól róla.
A mai kutatások azt is bizonyítják, hogy megköti a vírusokat és a baktériumokat is, sőt a baktériumok termelte mérgeket a belekben (vagy fordítva).

Megköti a permetszerek, gyomirtók mérgeit, idegen hormonokat, sőt még a radioaktív anyagok egy részét is, valamint orvosságok, ideggyógyszerek, fogamzásgátlók maradékát is.

Az utóbbi tíz évben csak angolul 500 tanulmány jelent meg – 10 000 tudományos referenciával – ezzel kapcsolatosan.

A legújabb kutatások a vese megtisztítását és ösztönzését is igazolják.

Mindent egybevetve a faszén a legegyszerűbb, a legolcsóbb és leghatásosabb tisztító és felújulást segítő szer, amit sem a népesség, sem a betegek, sem az orvosok java nem ismer.
– 1 cm3 faszén 1 km2 felszívó felülettel rendelkezik, 40-szer több, mint az agyagé;
– 500 gr faszén 50 000 millió pórust tartalmaz;
– tömegének 97-100-szorosát képes megkötni, pl. szén-monoxidból, 180-szorosát ammóniából, 165-szörösét kéngázból.

A faszén hatása a belekben

A bélfal áteresztő, ozmózis elven működő felület, így kiegyenlíti a bélfalon belüli és kívüli oldható anyagokat. Vagyis, ha a belek el vannak szennyeződve, akkor a limfatikus rendszer, a nyirokrendszer nem tud a belekbe jutni.
Az aktív szén felszabadítja a bélfalakat, így az ozmózis elven megtisztítja a vért és a nyirokrendszert (vérsavót).

Dr. Denis Burkitt kutatásaiban az alábbi tényeket közli:
– a természeti népek az elfogyasztott étek salakanyagának 80%-át átlagosan 32 óra alatt eltávolítják,
– egy európai organikus élelmiszereket fogyasztó ember 40 óra alatt,
– egy átlagos tömegétkezést folytató angol fiatal 72 óra alatt,
– és egy öreg angol 360 óra alatt! (15 nap!!!).

Ennek ellenőrzésére is kiváló a faszén vagy a céklarépa.

Még teljesen egészséges szervezetű, organikus eredetű növényi étkezésnél is 5 nap, amíg a maradék salakanyag 100%-osan távozik; vagyis a méreg vagy allergiaanyag 6 napig utazik át és szívódik fel!

A faszén-kúra segítségével megtisztíthatjuk szervezetünket a helytelen táplálkozás során felgyülemlett méreganyagoktól is.

A mérgek hosszú során túl a faszén semlegesíti a kígyómérget, méh- és darázscsípést, bögöly vagy pöcsök csípését, lódarázs csípését, skorpió- és pókcsípést, tengeri és víziállatok csípéseit.

Semlegesíti az élelmiszerekben felhalmozódott mycotoxinokat (az antibiotikumok hagyatéka) és az egészen kíméletlen aflaxinokat.

Javallott használatához a lista nagyon hosszú, csak a leglényegesebbek az említetteken túl:
– rossz lehelet
– krónikus csuklás
– szapora széljárás
– kivezetett végbélnyílásnál
– hasmenés, gyomorrontás, felfújódás, gázosodás
– túl folyékony széklet
– meleg égövi hasmenés
– minden gyomor- és bélbetegség
– viszketegség (még akkor is, ha már teljesen elszabadult)
– túlzott epeváladék
– újszülöttek sárgasága (besárgulása) esetén 4,5 gr faszén naponta
– májzsugor (cirrózis) és máj okozta agybántalmak
– alkoholizmus (1 gr faszén -1/2 kávéskanálnyi- közömbösít 60 ml pálinkát)
– toxicomániák (drog, dohány, stb.)
– mérges gombák (gombamérgezés)
– gyógyszermérgezés esetén (pl. aszpirin, paracetamol (jelen pillanatban több mint 50 gyógyszerben van, gyulladás gátlókban, fájdalomcsillapítókban, tönkre teszi a májat, vesét, szívet stb.), altatók, antidepresszánsok, antibiotikumok stb.)
– ételmérgezés
– koleszterol szint
– kígyómarás, méhcsípés (pakolásként és belsőleg)
– szemgyulladás
– fogmosás, fehérítés

Dr. Yatzidis athéni orvos bizonyította, hogy még napi 50 gr mennyiség 20 hónapi fogyasztása sem jár semmilyen hátránnyal.

Adagolás:
Kúraként kimérni! Esetenként más, de átlagosan:
– 2 evőkanálnyi 3x naponta 15 napig (~ 30 gr naponta)
– aztán 1 kanálnyi naponta 3x 1-4 hónapig (Ez teljes sejtfelújítást eredményez!)
– Gyermekek az evőkanál helyett kiskanálnyit fogyasszanak 15 napig.
Mérgezés esetén:
– 50 gr felnőtteknek
– 1 gr/kg gyermekeknek
– 4-6 óránként 20-50 gr faszenet beveszünk 2 napig
Öngyilkosságnál és kómás állapotnál emelhetünk 100-120 grammig.
1 evőkanálnyi = 5 gr
Faszén kúra alkalmazása:
Dr. faszén, maga az orvos:
– egyedi esetekben (mérgezés, felfúvódás, hasmenés, gyomorsav túltengés stb.)
– kiegyensúlyozott étkezés mellett: – hetente kétszer
– 1 hétig havonta
– 3 hétig kétszer évente

A lassú égésből visszamaradt faszén a jó (fűz, nyír, nyár, hárs, bükk). Vigyázat! A patikai aktív szén például csont alapanyagú.

A faszén kúrának semmi nem tud ellenállni, gázok, alkaloidok, oldószerek, a bélflórában megtelepedő rothasztó baktériumok, alkohol, mérgek, drogok, nehézfémek és az arzén sem.

Figyelem! Használatánál egy megkötés van csak: Olyan orvosságok mellett, amelyek az adott pillanatban szükségesek, NEM alkalmazható! (Pl. a fogamzásgátlót is közömbösíti)

Faszén készítése:
– lyukat ásunk
– tüzet rakunk a gödörben
– amikor már az egész parázslik, fölé rakjuk az elszenesítésre váró fát (ágak vagy hasítékok)
– letakarjuk egy fém, cserép vagy falappal és a kiszedett földdel

Alkalmazása a húsipar és a tejipar „gyönyörűséges” kettőse okozta „méregzsákká” válás megtisztítására:
-1 kávéskanálnyi szén egy csésze (250 ml) vízben, zöldteában vagy más gyógynövény forrázatában;
– de a legősibb tudás gabonatejben mondja – így nagyon gyorsan közömbösíti a vér savasságát.
Adszorbeáció
– magába szív
– fizikai jelenség
– a faszén felületén fennakadnak a molekulák
– maga felé szív (pl. a bélfalon át is, így tisztítja a vért és a testnedveket)

Amiket a faszén nehezen adszorbeál:
– erős savak: sósav, kénsav, salétromsav
– erős lúgok: nátronlúg (szóda), lúgkő (hamuzsír)
– hígítók: etanol, metanol, aceton, ethylén-glykol, petróleum származékok
– Lítium sók, vas és nehézfémek cián, cianid.

Ezeket is közömbösíti, csak lassan és ismételt dózisokban.

Az étkezéstől távoli időben vegyük be, ha kúraként használjuk, mert a vitaminokat és egyéb szubsztanciákat is magához veszi!

Kelt Vönöckön, az Úr 2007. évében Somlósi Lajos

Elég tíz évet lehúzni egy gyárban, és egy életen át lehet szedni a gyógyszereket

Lassan és csendben teszi tönkre a váltott műszak a munkavállalók egészségét – állítja dr. Buda Botond ideggyógyász, egyetemi docens.

A mai napig rengetegen dolgoznak váltott, gyakran három műszakos munkarendben Magyarországon. Hosszú távú egészségügyi hatásai riasztóak, gazdasági okok miatt azonban nem valószínű, hogy szabályozni fogják ezt a fajta munkabeosztást.

Tíz év elegendő a súlyos egészségromláshoz

„Ha nem is gyökeresen, de lényegesen különbözünk egymástól alvás-ébrenléti ritmicitásunk, preferenciáink tekintetében. Ezért is változó, kit melyik műszak visel meg jobban” – tudtuk meg dr. Buda Botond c. egyetemi docenstől. „Az éjszakai bagoly típusú embereket a hajnalban kukorékoló kakas típusoktól úgynevezett morningness-eveningness skálák segítségével viszonylag pontosan meg tudjuk különböztetni ― bár ezt az érintettek többnyire maguktól is jól érzik.” Mint azt az ideggyógyász mondja, már az problémát jelent, hogy a társadalom hagyományosan elvárja, hogy a „baglyok” is korán keljenek, holott ők később lesznek aktívabbak, így a napi ritmusukat ez is megzavarja.

Elég tíz évet lehúzni egy gyárban, és egy életen át lehet szedni a gyógyszereket - FGXpress™ út az egészséghez!Őket például rendszerint kevésbé viseli meg az éjszakai műszak, pedig ez az, ami a legtöbb egészségügyi gondhoz vezet. „Két olyan súlypontja van a napnak, amely élettanilag kedvező az elálmosodás, elalvás szempontjából. A fontosabbik ilyen néhány órás sáv az éjfél előtti órákban kezdődik. Ezért is szokták hangsúlyozni, hogy aki hajnalban alszik el, annak az alvása – még ha időtartamban ugyanannyi is – minőségileg kevésbé pihentető. A másik ilyen idősáv a kora délutáni órákban van, nem véletlenül pillednek el az emberek ilyenkor, és ezt a mediterrán államokban ki is használják.”

A délutáni szunyókálásról szinte minden magyar munkavállaló lemondhat, akinek azonban az éjszakairól is le kell, annak súlyos következményekkel kell számolnia. „A tartósan megzavart alvás-ébrenléti ciklus gyakran úgynevezett túlzott napközbeni aluszékonysághoz vezet, koncentrációhiányt és teljesítménycsökkenést okoz, de sok esetben érzelmi változásokért is felelős lehet: ingerlékenység, nyomott hangulat, depresszió, vagy bizonyos szorongásos zavarok – mint például pánikbetegség, generalizált szorongás (ilyenkor a beteg gyakorlatilag egész nap aggódik) – is nagyobb eséllyel alakulhatnak ki.”

Elég tíz évet lehúzni egy gyárban, és egy életen át lehet szedni a gyógyszereket - FGXpress™ út az egészséghez!Ha egy munkavállaló éjszakai és nappali műszakja hetente váltja egymást, az sem ideális megoldás. Dr. Buda szerint ugyanis legalább tíznapos időtartamra lenne ahhoz szükség, hogy a műszakváltások okozta egészségi károkat, kockázatokat a lehetőségekhez mérten minimalizálni lehessen. „A helyzetet súlyosbíthatja, ha valaki olyan betegségben szenved, amely a megmaradt alvásstruktúrát is szétzilálja. Ilyen például az obstruktív alvási apnoé, amelyet a köznyelv kóros horkolásos betegségként ismer. Magyarországon az ebben szenvedők száma súrolhatja a félmilliós nagyságrendet. Ez a betegség feltördeli az alvásstruktúrát, mikroébredések következnek be; súlyosabb esetben 500-600 mikroébredésen is áteshet valaki egy éjszaka folyamán.”

Mi is az az obstruktív alvási apnoé?

Az alvási apnoé során a légzés alvás közben hosszú másodpercekre abba marad, majd újraindul ― talán ismerős lehet, hogy az egyre hangosabban horkoló egyén hirtelen akár fél percre is elhallgat, majd felhorkant és horkol tovább. Az obstruktív alvási apnoét a garatizomzat ellazulása és egyéb légúti akadályt okozó tényezők eredményezik, míg a centrális apnoé akkor alakul ki, ha a központi idegrendszer nem küld megfelelő parancsot a légzőizomzatnak.

A kialvatlanság – okozza azt akár a meglévő alvási apnoé, akár az éjszakai munka – hosszú távú hatásai is felettébb veszélyesek. Az alvásdeficit ilyen esetekben folyamatosan növekszik, hiszen egyfolytában görgetjük magunk előtt. Ennek súlyos következményei vannak. „Szív- és érrendszeri betegségek jelenhetnek meg, és tíz év elég ahhoz, hogy megjelenjen a non-dipper hipertónia.”

Ez utóbbi egész napos magas vérnyomást jelent. A magasvérnyomásúak többségénél éjszaka, alvás közben lejjebb esik a vérnyomás, ám a non-dipper típusú hipertóniásoknál ez elmarad. A krónikus alvásdeficit miatt nő a szívroham és a stroke kockázata, magasabb lehet a koleszterinszint, és az elhízás is igen gyakori.

Hogy okozhat az alváshiány elhízást?

Sokan találkoznak azzal az esettel, hogy sportolnak, figyelnek az étrendjükre, mégsem tudnak fogyni, esetleg még híznak is. „Az alvás bizonyos fázisai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az anyagcsere lebontó funkciói rendesen működjenek. Ha az alvás tartósan vagy periodikusan tönkre van téve, akkor gyakran nem mélyül kettes fázis alá, pedig a megfelelő mennyiségű és minőségű hármas-négyes fázisú mélyalvás múlhatatlanul szükséges ahhoz, hogy ne rakódjanak ránk a kilók.”

Sokszor visszafordíthatatlanok a károk

Egy bizonyos idő után sajnos még akkor sem visszafordíthatók a károk, ha megszűnnek az alvással kapcsolatos problémák. Enyhülhetnek ugyan, de előfordulhat, hogy ugyanúgy szükség lehet vérnyomás- vagy koleszterinszint-csökkentő gyógyszerekre. Megelőzésre pedig sajnos kevés a lehetőség. „A legjobb lenne új munkahely után nézni” – mondja a doktor, de tudja, hogy ez sokszor nem megoldható. „Csak általános dolgokat lehet ilyenkor mondani. Több sport, egészségesebb étkezés… Esetleg melatonin tartalmú szerekkel lehet megkísérelni a nappali álmosság előidézését egy-egy éjszakai műszak után.”

Elég tíz évet lehúzni egy gyárban, és egy életen át lehet szedni a gyógyszereket - FGXpress™ út az egészséghez!

 


Melyik életkorban bírjuk jobban?

A többműszakos munkarenddel összefüggő alvászavar és ennek lehetséges következményei tekintetében nincs lényeges különbség nők és férfiak között. Vannak viszont különbségek abban a tekintetben, hogy milyen életkorban vállalunk ilyen műszakbeosztású munkát. „Fiatalabb életkorban különösen nagy az élettanilag szükségestől tartósan és jelentősen eltérő alvásmintázattal járó kockázat. Hiszen ebben a sérülékeny korban még számos tekintetben fejlődőfélben van a szervezet. Az idősebb, nyugdíj közeli életévekben szintén az átlagnál több veszélyt rejt a tartós többműszakos munkarend. Ha valaki mindenképp dönteni kényszerül, hogy mikor szánjon tíz esztendőt egy ilyen munkára, akkor talán a 40 éves kor körüli időszakot lehetne javasolni, mert a szervezet már nem fejlődik, de az intenzív öregedési folyamatok sem indultak még meg.”

Forrás: nyugat.hu

A halálhozó vényköteles gyógyszerek – döbbenetes tények

A világ legnagyobb üzlete a gyógyszer. Ennek megfelelően a gyógyszerlobbi mindent elkövet, hogy ebből az üzletágból minél több profitot tudjon kihúzni.

Még akkor is, ha a profit érdekében alkalmazott módszer nem tisztességes. Még akkor is, ha ezzel emberek tömegei halhatnak meg.
Egyes becslések szerint a vényköteles gyógyszerek a harmadik legnagyobb halálokozók a rák és a szívbetegségek után.
Meddig mehet ez még így? Mennyit ér az emberi élet?
A legnagyobb veszélyben azok lehetnek, akik több orvosságot is szednek párhuzamosan. Ugyanis minél több gyógyszert szed valaki, annál több esély van arra, hogy mellékhatások fognak fellépni. Ezeket a tüneteket azonban félreértelmezhetik az orvosok, amire újabb pirulákat írhatnak fel. Ez a „22 csapdája”.

Vendég: Papp Lajos szívsebész professzor.

 

 

Csőbe Húzva – Dr. Lenkei Gábor

Ebben az interjúban vetítettem előre a gyógyszeripar dinoszauruszokhoz hasonló kipusztulását.

„Az ideális állapot

Természetesen el lehet érni egy olyan ideális állapotot is, amikor bőségesen ellátjuk szervezetünket az egészséges működéséhez szükséges vitaminokkal.

Ez az egyetlen elfogadható állapot.
Minden ennél alacsonyabb szint rendellenesség, amely az egészség gyorsabb vagy lassúbb, de biztos károsodásához vezet.

Ha létezhetne vitaminkultúra, akkor az embereket már régen felvilágosították volna arról, amit már egy évszázaddal ezelőtt felfedeztek a tudósok:
Nagyon széles szakadék van a vitaminhiányos összeomlás elkerüléséhez elegendő, és a test valóban egészséges működéséhez szükséges vitamin adagok között.

A skorbut elkerülhető, ha egy ember hozzájut napi 60-80 milligramm C-vitaminhoz. Az egészséges működéshez ennek a mennyiségnek a sokszorosára van szükségünk.

Az ember mindennapi C-vitamin igénye ugyanis 30 milligrammnyi a testsúlya minden egyes kilogrammjára számítva.
A már említett 50 kg testsúlyú hölgy napi adagja 50 X 30 = 1.500 milligramm, azaz 1,5 gramm.
Ez 25-szöröse a 60 milligrammnak.

Nagyon széles szakadék van a skorbut és az egészséges állapot között.
Nagyon széles szakadék van a skorbut elkerüléséhez elegendő és a test kényelmes működéséhez szükséges adagok között.

Ez az igazság érvényes az összes többi vitaminféleségre is.

Az összeomlás elkerüléséhez elegendő mennyiségek sokszorosára, jellemzően 25-50-szeresére van szükség ahhoz, hogy testünk kényelmesen, egészségesen működhessen.

A készséges EU IV.

A vitaminfogyasztás európai korlátozásának előkészítésével az EU fennhatósága alá tartozó Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot bízták meg. (angol nevén EFSA, az European Food Safety Authority kezdőbetűiből.)

Ez a hatóság elméletileg a lakosság érdekeit hivatott szolgálni.

Többek között az is feladata lenne, hogy megvédje az Európában élő embereket a multinacionális cégek által piacra dobott genetikailag módosított, tápértékkel nem bíró, de hatalmas profitot biztosító élelmiszerektől.

A jelek szerint sokkal inkább a profitéhes multik érdekeit szolgálja ki.
Bebizonyosodott ugyanis, hogy multinacionális cégek nagyon jól fizető jövőbeli állásokkal honorálják a hatóság kulcspozíciókban lévő hivatalnokainak szolgálatkészségét.

Terítéken a konfliktusok.

Ez a címe annak a kiadványnak, amely beszámol ezekről a visszaélésekről. Szövetségesünk, a CEO (Corporate Europe Observatory) állította össze és bocsátotta rendelkezésünkre.
Saját költségünkön lefordíttattuk, és ingyenesen hozzáférhetővé tettük minden érdeklődő számára…

 

Dr. Lenkei Gábor

Mi történik, ha kombináljuk az orvosságokat?

Ha eltérő okból két gyógyszert szedünk, kijózanító gondolatunk támadhat: talán orvosunk nem teljesen érti, mi történhet, ha kombinálja őket?

A gyógyszerek kölcsönhatását ugyanis elképesztően nehéz tanulmányozni. Érdekes és világos előadásában Russ Altman bemutatja, hogyan tanulmányozzák az orvosok a

gyógyszerek nem várt kölcsönhatásait egy meglepő forrás segítségével: keresőmotoros lekérdezéssel.

Felkeressük az orvosunkat, s ő néhány laborvizsgálatot végez. Megállapítja, hogy magas a koleszterinszintünk. Jó lenne, ha erre gyógyszert szednénk. Gyógyszert ír föl rá. Bízunk benne, s orvosunk is bízik benne, hogy hatni fog. A gyógyszerfejlesztő a kísérletei eredményét beadta az engedélyező szervnek. A szerv alaposan tanulmányozta őket, majd megadta az engedélyt. Nagyjából ismerik a szer hatásmechanizmusát, kb. ismertek a mellékhatások. Jónak kell lennie. Egy kicsit még beszélgetünk az orvossal, a doki egy kicsit ideges, látja. hogy le vagyok törve, pocsékul érzem magam, nem tudok úgy örülni az élet dolgainak, ahogy szoktam. “Azt hiszem, maga egy kissé levert – mondja a doki – arra adok egy másik tablettát.”

Úgyhogy most már két gyógyszerről van szó. E milliók által szedett gyógyszerre is elvégezték a kísérleteket, a hatóság engedélyezte – minden rendben. Ezzel rendben lesz. Ezzel is rendben lesz. De várjunk csak! Mennyit vizsgálták a két szert együtt?

Nos, ezt elég nehéz elvégezni. Az a helyzet, hogy nem szokták. Teljesen az ún. “forgalomba hozatalt követő vizsgálat”-tól függünk a gyógyszerek piacra kerülése után. Hogyan deríthetjük ki, ha két szer károsan hat egymásra? És ha három? Öt? Hét? Kérdezzék meg több betegségben szenvedő jó ismerősüket, hányfélét szed…

Miért nem tudunk akár 120 évnél tovább élni?

Miért nem tudunk akár 120 évnél tovább élni?Nagy fordulatot vett nagyon sok ember élete, amikor találkozott a következő írásokban olvasható tényekkel. Persze vannak emberek akiket ezek nem hatnak meg és esküsznek arra, ami miatt a hosszú életüknek búcsút inthetnek. Rájuk kár az időt pazarolni… Viszont Önt, aki alapos és esetleg kételkedik a reklámokban és tudja, hogy az ön “egészségére” már két iparág is rátelepedett (gyógyszeripar és az élelmiszeripar több ága)  valószínűleg érdekelheti. Ha ez így van, akkor olvassa figyelmesen, hogy “A halott orvosok nem hazudnak” és a Betegség nem a fájdalommal kezdődik, hanem a sejtek éhezésével… Tudja meddig akar élni? 60, 70 vagy akár 100 évig. Vagy úgy gondolja, hogy ez a döntés nem az Ön kezében van?

Vigyázat!!! Dr. Joel D. Wallach írásai esetleg megváltoztathatják az életét.

Dr. Joel D. Wallach – Miért nem élünk 140 évig?

Dr. Joel D. Wallach – Modern-kori tényfeltárási anyaga

További információ a témában: https://fixx.cf

 

Évente 12 milliárd forint fájdalomcsillapítókra!

A világ legnagyobb üzlete… a mostani időkben már nem a hadiipar, hanem a gyógyszerek. Azon belül is az egyik vezető árbevételt tekintve a fájdalomcsillapítók köre.

Évente 12 milliárd forint fájdalomcsillapítókra! | fitt.cf

Egyes becslések szerint,  Magyarországon nagyjából 12 milliárdot költünk évente csak a paracetamol alapú fájdalomcsillapítókra. Ezek a kis aranyos – amúgy nem vényköteles – gyógyszerek közben a terápiás dózisukban és a mérgezési adagjukban alig különböznek és ez a tény nagyon veszélyesé teszi a meggondolatlan alkalmazásukat. Félreértések elkerülése miatt: nincsen azzal semmi baj, hogy valaki meg akar szabadulni a fájdalomtól.

A gond ott van, hogy mára a vény nélküliség miatt meggondolatlanul és tonnaszám szedjük az úgynevezett fájdalomcsillapító gyógyszereket!

Pedig a mérgezések nagyon is valósak és mintegy 10-14 000 embert érintenek évente. A legsúlyosabb formában akár halálosak is lehetnek, mivel a májat károsítják. Különösen a gyerekek veszélyeztetettek.

A mérgezések tüneteit pedig alig lehet megkülönböztetni azoktól a tünetektől, amikkel ágynak dőltünk: izzadás, émelygés, hányás…

Hát nem jobb egy olyan fájdalomcsillapító – energetizáló eszköz, mely vegyszermentes és a használata biztonságos? Bárki megtapasztalhatja és ugyan úgy vény nélkül kapható mint a veszélyes és nem várt hatásoktól sem mentes fájdalomcsökkentő gyógyszerek!

További információk: https://allevi8.cf

Mi a szív- és érrendszeri betegségek igazi oka?

Egy híres kardiológus elárulja, hogy mi a szív- és érrendszeri betegségek igazi oka?

Az alábbi sorokban Dr. Dwight Lundell bevallja, hogy mi áll a szív- és érrendszeri betegségek mögött. Ez a bejelentés futótűzként terjedt el a világhálón.

Dr-Dwight-Lundell„Mi orvosok a felkészültségünk, tudásunk, túlzott tekintélyvezérlésű felfogásunk és egónk miatt azt hisszük, hogy tévedhetetlenek vagyunk. De most itt vagyok, és elismerem, hogy hibáztam. Szívsebész vagyok, aki mögött 25 év tapasztalat van, ez idő alatt több mint 5 ezer műtétet végeztem el. Most eljött az ideje, hogy megpróbáljam jóvá tenni, azt amit eddig rosszul tettem.

Az orvosi szaktekintélyek, véleményformálók folyamatosan azt mondják, hogy a szív- és érrendszeri bajok mögött a vérben található magas koleszterinszint a felelős. Ezért pedig szigorú, zsírszegény diétát írtunk elő betegeinknek, és gyógyszereket is be kellett szedniük. Csak, hogy ez már nem helyes, sőt! Pár évvel ezelőtt ugyanis felfedezték, hogy a betegség hátterében az érfalak gyulladása áll, ezért a kezelést is más szempontok alapján, más módszerekkel kell megkezdeni.

Megdöbbentő, de az eddigi, „jól” bevált módszerek miatt, ebben az évben még több ember fog meghalni szív- és érrendszeri betegségben, mint eddig. Az American Heart Association statisztikái azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban több mint 75 de millió amerikai küzd szívbetegségben, 20 millió cukorbetegségben és 57 millió pedig már a cukorbetegség kezdeti fázisába lépett. A baj az is, hogy évről-évre egyre több a fiatal, aki megbetegedik. Világosan elmondom, a koleszterin anélkül nem tud lerakodni az érfalakban, ha azok már nincsenek begyulladva. Ezért a koleszterin miatt nem lenne agyvérzés, és egyéb érrendszeri betegség.

A koleszterin a gyulladás hiányában szabadon áramolhatna, hiszen ez a természetes. A gyulladás a szintetikus szereket tartalmazó élelmiszerek miatt alakul ki, a szervezet ugyanis nem tud mit kezdeni ezekkel a méreganyagokkal, megbetegednek az érfalak, így rájuk már a koleszterin is könnyebben megtapadhat, elzárva ezáltal a vér útját.

A másik oka ennek a gyulladásnak az alacsony zsírtartalmú diéta, hiszen a szakemberek a zsíros ételek fogyasztása helyet azt ajánlották, hogy szójából, kukoricából, napraforgóból kinyert növényi zsírokat kell használni, amelyek ugyan tele vannak Omega-6 zsírsavakkal, de viszont Omega-3 már alig van bennünk, ami nagyon fontos, hogy a szervezet egyensúlyban működhessen. Ezért van az, hogy egyre több a cukorbeteg, a szívbeteg, az elhízott ember.

A cukrokban és szénhidrátban gazdag élelmiszerek, amelyekben feldogozott Omega-6 zsírsavak találhatók, hogy több ideig lehessen a tartósítás megoldani, teljesen átvették az uralmat az emberek étrendjében. Ezek az élelmiszerek lassan már az egész világot megmérgeztek.”

További információk: https://b-cardio.cf